Mesterséges intelligencia támogatást kapnak Bécsben a KKV-k

11.7.2024

A mesterséges intelligenciát (AI) manapság már mindenki ismeri és korunk digitalizációjának mozgatórugójaként is emlegetik. Az Osztrák Statisztikai Hivatal felmérése szerint az ausztriai vállalatok tizenegy százaléka alkalmaz mesterséges intelligenciát üzleti tevékenysége során. Az AI népszerűségében rejlő potenciált pedig Bécs is felismerte és pénzbeli támogatással ishozzájárult a mesterséges intelligencia alkalmazásához a kis – és középvállalkozások esetében.

A Bécsi Munkavállalók Elősegítési Alapja (waff – Wiener Arbeitnehmer*innen Förderungsfonds) a kezdeményezést most mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztésekre összpontosítja. A támogatás olyan kis- és középvállalkozásokat céloz meg, amelyek mesterséges intelligenciával kapcsolatos újításokat hajtanak végre, és ehhez legalább egy új embert alkalmaznak. „A mesterséges intelligencia a jövő témája, amely városunk gazdasági fejlődése szempontjából rendkívül fontos. Ezért fenntartható támogatást kívánunk nyújtani a bécsi kis- és középvállalkozásoknak a mesterséges intelligencián alapuló innovációk fejlesztésében. Fontos számomra, hogy mind a munkavállalók, mind a gazdaság profitáljon ebből.” – nyilatkozta a támogatásról Peter Hanke, a Bécsi Gazdasági Ügynökség elnöke.

A mesterséges intelligencia nagy jelentőséggel bír a bécsi üzleti szféra számára is: 8.800 vállalat mintegy 67.000 alkalmazottal csaknem nyolcmilliárd euró bruttó hozzáadott értéket termel, ami a bécsi gazdaság forgalmának több, mint tíz százalékát teszi ki. A kis – és középvállalkozások „hátrányosabb” helyzetből indulnak Know How szempontjából az amúgy is nagyobb, nemzetközibb piaci szereplőkkel szemben. Így a program számukra tökéletes lehetőséget biztosít az innovatív megoldások elsajátításához és azok alkalmazásához. Ez a kezdeményezés izgalmas és korszerű munkahelyeket teremt, amelyek növelik az érdeklődést az IT-szektor iránt, ráadásul összekapcsolja a fejlesztéseket az esélyegyenlőségi törekvésekkel is.

A pályázat keretében támogatást nyújtanak az újonnan felvett innovációs asszisztensek személyi költségeinek felére (maximum 47.000 euróig), az alkalmazottak képzési költségeinek felére (maximum 7.300 euróig), valamint a tanácsadási költségek felére (maximum 4.700 euróig). Ezen felül a vállalatokon belüli nemek közötti esélyegyenlőségi intézkedésekért legfeljebb 5.000 eurós bónusz is igényelhető. A pályázatokat azonnali hatállyal, 2024. augusztus 27-ig lehet benyújtani.

 

Mesterséges intelligencia támogatást kapnak Bécsben a KKV-k (PDF)