Június 18-19-én rendezte meg Bécs Városa „European Cities Conference” című szakmai fórumát, melynek keretében Bécs Város közép-európai hálózatának szakemberei, valamint a civil társadalom és gazdaság képviselői arról értekeztek, hogy hogyan fognak működni az európai önkormányzatok 2030 után.
A konferencia résztvevői a mesterséges intelligencia városi bevethetősége és az e-közigazgatás önkormányzati alkalmazása mellett legfőképp arra keresték a választ, hogyan tudná hasznosítani a társadalom a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket.
Emberközpontú mesterséges intelligencia
A konferencia első napján a szakemberek a mesterséges intelligencia szerepére hívták fel a figyelmet, mely a jövőben a városfejlesztés fontos tényezővéjé válhat, valamint rávilágítottak a technikai innovációk övezte feszült helyzetre, melynek kapcsán a szociális kritériumokat és a demokratikus folyamatokat emelték ki. Jörg Neumayer, a Bécsi Közgyűlés képviselője nyitóbeszédében az értékek jelentőségét emelte ki a mesterséges intelligenciáról és a digitalizációról szóló vitákban.
Széleskörű konszenzus alakult ki arról, hogy az embernek illetve a társadalomnak meg kell tartania az ellenőrzést a mesterséges intelligencia fejlődése felett, illetve az adatgyűjtés szabályozására is szükség lesz. A fejlesztéseknek a polgároknak szóló hasznos digitális szolgáltatások nyújtását kell elősegítenie. Ebben a tekintetben Európa az európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) által vezető szerepet tölthetne be Kínával és az Egyesült Államokkal szemben.
E-Government – digitális városi szolgáltatások
A konferencia második része teljes egészében az e-közigazgatás jegyében telt, ahol az európai városi önkormányzatok szakértői megosztották egymással a jól működő megoldásaikat és az újító eszközökről szerzett tapasztalataikat. A digitális szolgáltatások sikeressége nagyban függ a lakosság részvételi hajlandóságától, az újítások hasznosságától, valamint a városok közötti párbeszédtől is, ami által a szakértők be tudnák mutatni a már jól működő rendszereket és meg tudnák osztani egymással tapasztalataikat.